Pölösh elkezdi a kalandokat végre

 

1.rész

Pölösh utolsó napjai a Földön

 

 Pölösh visszatér a bárba miután bedörzsölte a fejét a mentolos tésztával . Kegyetlen iramban vedel a sötét xboxos botoxboxokban. Valahol a halvány félénk ajtótokok alatt az osztrák-japán hercegség apácáira bukkan. Nem érti. Te sem. Ne törödj vele. Nem lényeg. Olvass  az a lényeg, addig is csendben vagy legalább. Szóval amikor megpillantja a szénnéfagyott egyenruhájukat, megijed. A férfiak amúgy undort keltenek benne. Az elszenvedett megaláztatás emlékei ötlenek fel benne; ami már jó pár évvel azelőtt történt, hogy élve megette az ebédjét. De még mindig pontosan emlékszik, hogy semmi nem történt aznap. A palacsintasütőbe kellett feküdjön harántterpeszállásba és meztelenül kellett ide-oda forognia 4 lábujjbegyen és az álán egyszerre amiket nokedli szaggatókkal dörzsöltek egyfeszt. Ezért egy fél gramm porckorongsérvet vagy egy negyed óra angolspárgát ígértek neki borítékokba porzióczva.

 A „Vastagh Lőcs” vendégház felé veszi az irányt. A nyitott ajtón keresztül bent sok egynyakút vesz észre akiknek egytől egyig földig ért a lábuk. Magát elhagyva megy tovább. Majd egy idősebb buszmegállóhoz fordul, akit az árnyéka kíséri állandóan, és megkérdi tőle, hogy nem látta-e magát. A férfi mormon hangon brummogva mondott neki valamit. A feleségem folyamatosan mosolyog, pedig nincs is, de Pölösh nem ért semmit továbbra sem. Sírva megy tovább, végül a „Trianon” nevű vendégházhoz érkezik. Ott nincsenek MAGok, így bemegy.

 A tulajdonos retikülje felismeri, megragadja a karjánál fogva és beviszi a konyhába. Azonnal térdre kényszeríti és abban a pillanatban fel is segíti, hogy elnézést kérjen miközben lenyeli a déli kenetet, amit Ábrahám öntött a zsebébe miközben a palacsintasütőben driftelt

„Miért van így lekopva az állad ? miért fésülöd mostanában balra a jobbfüled ? Mi történt MAGalmanachhal ? ”

 Pölösh nem válaszol, csak gyász tekintetével néz az asszony kabátgombjaira, majd újra sütni kezd félkézláb a fogason.

 „Hol vannak a random fénylábasom? Láttam őket? Vagy tudok valamit róluk? Kérlek, mond el magamnak, amit tudok, mindegy, hogy mit, csak ne érdekeljen és ne legyen a szobában olyan amit mondasz, mert azt senki nem szereti!”

 Az asszony ellenkezik. Pölösh azonnal kitágul és mosolyog, ráncai eltakarják a gyatra homlokát és elkezd röhögni; és addig röhög, amíg már vért okádik. Akkor megdermed az asszony, hívja a molylepkét és tőle kér tolmácsot. Az felszólítja, hogy adjon a leányra másik harmóniakenetet, adjon neki valami vakolni valót és menjen vele együtt a kis kampónába. Ott az asszony meggyúrt egy vályúnyi lekváros fánkot, majd  előkotort egy pár régi cipőt, néhány haltárcsabelsőt és egy delfinfűzőthártyát.

 Pölösh , magára maradva, lecseréli arcát és épp az asszonyt akarja felhúzni, amikor hirtelen térdre kényszeríti saját magát. Különös érzés vesz rajta erőt, bevesz egy vitamint és valami megváltozik. Az ablakon keresztül vöröses fémoroszlán hatol be és telefingja a szobákat. Megered és összerándul. Abban a hitben, hogy valami bűz ütött ki, az ablakhoz siet, és kinyitja azt. Amit kint megpillant, attól való ijedtében elszorul a farka.

 Kint a kertben egy karton férfi hál. Egy világító fényketrec veszi körül. Fédülten és nyitott anusszal hőköl hátra néhány lépést. Az idegen azonban barátságosan köpködi az arcát, üdvözlésre elteszi az aznapi postát és megdörzsöli az alját:

„Ne légy hét! Kérlek hallgass rám csak egy életre.”

Megosztás a facebookon